A minap olvastam egy frankó kis összeállítást a világ főbb kávéfőzési iskoláiról, gondoltam megosztom veletek, hogy néz ki a kávézás a sivatag közepén. A beduin kávézás a török hagyományból indul ki, mégis annál sokkal több, egy összetett közösségi szertartás.
Alapvetően a beduinok nagyon vendégszerető népek és az etikai kódexük egyik alaptétele, hogy a vendéget mindenképpen fogadni kell, étellel és szállással kínálni, még adott esetben az ellenséget is! A vendég azonban nem csak nyűg, hanem a sivatag legfontosabb hírforrása is volt, és a hírek, amiket hozott más beduin családokat is érdekelhetett, ezért a vendég érkezésekor a közeli beduin csoportokat is értesítették a vendég érkezéséről. Na de nem Abdulkát szalajtották át a szomszéd törzshöz, hanem amíg a vendég a fogadóteáját itta (erre még visszatérek), a kávébab őrlését használták fel a jeladásra, hogy gyűljenek az adott család sátrába a közeli beduin vezetők. Az őrlés eszközei egyfajta hangszert alkotnak, az őrlőfával az edény oldalán őrlős közben jellegzetes ritmust ütnek, ami a sivatagban nagy távolságra elhallatszik. Minden családnak saját ritmusa van, ami öröklődik, így tudják a meghívottak, hogy melyik család szállására menjenek. Amint mindenki megérkezett, akire a házigazda számított, felszolgálják a méregerős kávét és a vendég, addigra felfrissülve az édes (értsd: agyoncukrozott, de mégis finom) teától belekezdhet a meséjébe.
A beduin nép nagyon udvarias, és sok gesztus létezik a kultúrájukban, amit mi szavakkal oldanánk meg, ezért nálunk kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. Az egyik ilyen, hogy ők mindig újratöltik a csészénk, ha az kiürült (mint a csehek a söröskorsónkat, de persze más szándékból…) és szólni, hogy köszönöm nem kérek, az bunkóság. Ehelyett amikor jönnek tölteni, a tenyerünket a csészére tesszük, és kis meghajlással megköszönjük az italt, de nem utasítjuk el. Ebből tudja a házigazda, hogy már nem kérünk többet. A második példa, hogy ha esetleg olyan téved a beduin sátrába, mondjuk egy ilyen hírmesélős alkalomra, akit nem látnak szívesen, azt nem zavarják el mindenki füle hallatára, hanem a csészéjét csordultig töltik, ezzel jelezve, hogy ezt igya meg, aztán menjen Isten hírével. Így senki nem szégyenül meg a többi beduin családfő előtt.
Kicsit lehet, hogy ezek a szokások furcsák, de beduin sátorba érdemes betérni, már csak az isteni kecskehús és pita kombinációja miatt is, persze manapság ők is turisztikai látványosság lettek, ha meg nem, akkor jellemzően igen szegények. Ezek a tradíciók eredetijükben talán már sosem fognak megjelenni, csak némi pénzért a magyar turistának. Ettől még a kecskehúsuk tényleg fantasztikus.
