Már nagyon régen el szerettem volna olvasni Nemeskürtytől ezt a könyvet, de egyszer időm nem volt rá, máskor meg olyan nevetséges gondok tántorítottak el, minthogy a központi Szabó Ervinben nincs kint a polcon egyetlen példány sem, csak raktárból lehet kikérni, az meg fél óra, és éppen siettem. Na de itt a vizsgaidőszak vége, kivettem és elolvastam.
Amikor láttam a Koltay féle botrányos Horthy filmet (kiváló kritika a Kommentár újságból itt: http://www.kommentar.info.hu/varga_balint_objektiven_horthyrol.pdf) megdöbbentem milyen kevés időt szentelnek benne a doni katasztrófának, gimiben is kb. fél oldal van róla a tankönyvben, szóval ez egy igazi fehér folt volt nekem. Kezdjük az elején.
A könyv forrásanyaga valóban hatalmas, Nemeskürty szerintem ágyat vitetett a levéltárakba, amikor kutatott, tényleg mindenhonnan vannak források, visszaemlékezések, magyar, német, szovjet részről, ebben nincs is hiba. Az egész mű időrendben van teletűzdelve a korabeli forrásokkal, és ezekre épül Nemeskürty kommentárja, illetve a katonai helyzet kifejtése. Néha kicsit elszalad vele a ló, és érzelmesre veszi a stílust, de szerintem a mellékelt források tartalma ezt bőven igazolja, ha több mint százezer ember halálán és másik ugyanennyi szenvedésén nem törne ki rajta némi emberség, akkor az lenne az igazi mulasztás.
Megtöri azt a tévhitet, hogy a magyar baka csak futott, mint a nyúl, amikor jött az orosz. Ez nem így volt, a lehetőségekhez képest kitartottak egy reménytelen helyzetben is. A második hadsereg szenvedéseinek leírásakor nem mulasztja el a felelősöket is megkeresni. Részletekbe nem megyek bele, lényeg hogy senkit se kímél, jó összefoglalást ad a politikai háttérről is. Ne felejtsük azonban el, hogy a mű 1968-ban íródott és ez korabeli vezetésnek tett gesztusokban is megjelenik. Értem ez alatt a visszatérő osztályharcos, szovjetbarát tiszteletköröket. Hogy ennek mekkora részét gondolja Nemeskürty komolyan, az kérdéses, némi erőltetettség nyílván van benne, azonban a gondolatmenetek alapja legitim és eszembe se jutna képmutatással vádolni. Komolyan. Ugyanakkor néhány rész „még nekem is sok”, de lehet, hogy a mára belémégett bizalmatlanság mocorgott bennem néhány visszaemlékezés olvasásakor, amelyek túlságosan összeborulós képet festett a szovjetekkel. Nem éltem, nem tudom, forráskritikát nem találtam így hírtelen.
Összességében a könyv alapmű (tudom, elcsép-elcsép, de most erre had). Gyorsan el is lehet olvasni, nem is értem, hogy iskolában miért nem kötelező irodalom, legalább kiemelt részek belőle. A történelem legnagyobb magyar katonai katasztrófája, Mohácson annyit kesergünk (nem mintha ne lenne miért) ezt meg szőnyeg alá söpörjük és hagyjuk, hogy a magyar közvéleményben egy ködös kép éljen csupán róla, pedig ismerni ezt nem csak illik, kell is.
