Ypsilanti

Kedves Elvtársak, Elvtársnők, Barátaim!

Remélem mindannyian elolvastátok a jelentést, amelyet a Párt szétküldött minden egyes képviselőnek. Az ifjúságunkra leselkedő legnagyobb veszély ma az, hogy mielőtt elérnék az életkort, hogy nemzetközi rendszerünk sikeréhez munkájukkal hozzájárulnának és elkezdenék visszafizetni mindazt, amelyet keményen adózó elvtársak és elvtársnők számukra biztosítottak, a mértéktelen alkoholfogyasztással tönkreteszik fizikai és szellemi egészségüket. Ez, kedves Elvtársak, megengedhetetlen egy rendszerben, amely a népért van, a népért felelős. Az elmúlt évtizedekben véglegesen sikerült rendszerünknek a 18 év alatti alkoholfogyasztást a teljes fejlett világban megszüntetni, azonban mostanra kiderült: ez sem elég. Éppen ezért felelős választott vezetőink megvitatták a kérdést és arra a megállapításra jutottak, hogy követnünk kell a testvéri országok gyakorlatát és az alkoholfogyasztás alsó korhatárát fel kell emelni 21 évre.

Látom az arcotokon, kedves Elvtársak a csalódottságot, de ne csüggedjetek, ez csupán ideiglenes intézkedés és nem törheti meg a lendületet, amellyel társadalmunk halad a teljes egyéni szabadság irányába. Azonban realistának is kell lenni és látni, hogy mikor kell a népet korlátozni a nép saját érdekében és észrevenni, hogy sajnos nem érett birtokolni minden jogát. Éppen ezért az éjszakai alkoholforgalmazás is tilos lesz, mert sajnos nappal jó elvtársak is elveszthetik a mértéket, ha eltűnik a Nap bíztató fénye. Nappal felnőtt az elvtárs, éjszaka nem, de ezzel együtt kell élni kedves Elvtársak!

Egyes Elvtársak megfogalmaztak ellenkező véleményt, arra hivatkozva, hogy az alkoholfogyasztás hagyományosan szokás volt, már akár 16 éves kortól fogva és, hogy az úgynevezett „tradíciók” és „nevelés” eszközével kellene inkább a mértéktelen alkoholfogyasztás problémáját megoldani (Kacagás a képviselői sorokból). Ezek az Elvtársak, ha jóindulatú akarok lenni, akkor igencsak el vannak tévedve, ha kicsit komolyabban elgondolkodom, akkor az ellenség, a maradás híveit vélem felfedezni okfejtésükben. Ezek az Elvtársak megkérdőjelezik liberális társadalmunk alapvetéseit, nem hiszik el az emberekről, hogy tudja, mi válik nekik a legnagyobb hasznukra.

Hát nem tudják ezek az Elvtársak, hogy mekkora utat tettünk meg, mire ki tudtuk ragadni a népet az évszázados fojtó burokból, amelyben a maradás erői tartották? Hát nem tudják, hogy mekkora áldozatokat hozott nemzetközi mozgalmunk, hogy visszaadjuk a népnek a szabadságát, amely természetszerűleg megilleti? Ezek az Elvtársak nem hisznek a népben és visszaállítanának olyan „hagyományokat”, mint az iskolai nevelés, az önfegyelem vagy a mértéktartás, amelyek életveszélyesek épülő fogyasztó társadalmunk számára. Ezeket a reakciós megoldásokat el kell vetni és az okvetlenkedő Elvtársakat ideológiai továbbképzésre kell utalni. A megoldás, kedves Elvtársak, nem más, mint amihez a legjobban értünk, a tiltás, a tiltás annak érdekében, hogy megőrizzük a nép áldott szabadságát!

Képviselők együtt: Éljen a szabadság, Éljen a szabadság, Éljen a szabadság!

Mindenki találkozott már kedvesebb és kevésbé kedves kocsmárosokkal, sőt, vannak kifejezetten bunkók is. Ez általában nem nagy szám, mert kikéri az ember az italát, aztán le van szarva. Azonban van 5 olyan dolog, amit a kiszolgáló sohasem tehet meg. Nézzük!

5. Amikor a kiszolgáló szarik a fejedre

Ennek ugye két alesete van. Az egyik az, amikor hívod a pincért, mert rendelnél, a másik, amikor fizetni akarsz. Vannak olyan vélemények, hogy az előző a rosszabb, hiszen betérsz valahova száraz torokkal, a pincér meg késlelteti a kielégülésed. Azonban a másik sem olyan vicces, mert az ember bizony van, hogy siet (na nem mi egyetemisták, de azt mesélték, hogy egy bizonyos kor után megesik) és mégse akar csak úgy meglógni. Illetve meg akar, csak messze van az ajtó, sokan vagytok, szóval érted. Súlyosbító körülmény, amikor többször szólsz a pincérnek, mire a válasz mindig a rögtön itt vagyok és közben másik négy asztalt kiszolgál. Ilyenkor mégis meg lehet fontolni egy laza sprintet, vagy kérni a panaszkönyvet, amivel a gond csak annyi, hogy a pincéreken még mindig nincsen azonosítószám. Pincérállam van itt, pontosan testvéreim.

4. Amikor érezteti, hogy csóró vagy

Van egy haverunk, aki mindig vodka-narancsot kér, és jellemzően dupla annyit fizet, mint az előre kiszámolt összeg volt. Mivel a mágiában nem hiszünk, és a matekleckénk is jellemzően le volt másolva a csajokról meg volt minden órán, ezért az idők során észrevettük a turpisságot. Szóval, ha nem mondod, hogy milyen vodkából kéred, akkor a legdrágábból kapod. Megértjük, mi se az orrunkból piszkáljuk ki az ezreseket, ha valaki elegáns…

A gond ott kezdődik, hogy amikor leszögezed, hogy igen, te bizony Kalinkából kéred a vodka-narancsot, akkor jön a nézés. Igen, az a nézés, a „sóher vagy kisfiam” nézés. Persze ilyenkor a pultos barátai, akik a közelben ülnek, ugyancsak küldik feléd telepatikusan a „most sajnálja ez a nyikhaj a mi Ferkónktól azt a plusz 300 forintot?”. Amikor egy hosszabb estét töltesz valahol és akár 4-5 kör is lecsúszik (velünk ilyen nem szokott megtörténni, de láttunk már ilyet filmekben például), akkor egyre kellemetlenebb, mert hozzáadódik, a „pedig már járni alig tud, mégis figyel erre, undorító fajta az ilyen” faktor.

3. Amikor megkérdőjelezi a nemi identitásodat

Szabad országban élünk és mindenkinek magánügye, hogy kivel, mikor, hogy… Persze vannak olyan emberek, akik nem toleránsak és gúnyt űznek homoszexuális barátainkból, de ezt mi mélyen megvetjük. Amikor úgy tűnik, hogy buzivicceket mesélünk, akkor csupán a körülöttünk lévő intoleráns emberekből akarjuk kihozni a legrosszabbat.

Ezt leszögezve, jöjjön a következő történet. Ketten indulunk srácok a WC felé, amikor jó hangosan

Pincér: egyszerre csak egy ember!

Hőseink: miért ketten nem férünk be?

Pincér: felőlem kardozhattok is bent csak szóltam…

Na ilyet akkor nem mondunk, drága kocsmárosok, a vendég nem kardozik a klotyóban, ha meg igen, ahhoz sincs semmi közöd. Bár takarítani te fogsz, szóval lehet, hogy mégis?

2. Amikor nem akar visszaadni

Nagy kérdés, hogy adunk-e a kocsmárosnak, aki egy pult mögött áll, borravalót. Én személyesen ritkán szoktam, általában akkor, ha valami pluszt tett előtte, és én is örülök, ha nem kapok vissza egy csomó aprót, pl. 360-ra 400-ig kérek vissza, vagy hasonló. A gond az, amikor a kocsmáros, a magáénak érzi azt a kb. 10% plusz pénzt, például amikor előző példánál maradva 360 forintra adsz négyszázat, kiadja a piát, elfordul és teszi a többi dolgát. Ekkor két lehetőség van, vagy magadba szállsz és elslattyogsz, hogy hát mégis, szegény áll egy pult mögött, megérdemli, miértnemgondoltamerreelőbb. A másik az, ami velem történik, hogy álkapcsom megmerevedik, szemem kigúvad és állok, mint egy szobor. Az esetek 80 százalékában ilyenkor kelletlenül ugyan, de visszaadnak, a maradékban azonban felveszi a kocsmáros ugyanezt az arcot, és hetykén néz veled szemben. Tudja ő, miről van szó, de azt akarja, hogy alázd meg magad, mintha ő tenne szívességet. Bevállalod?

A vicc, hogy ilyenkor ezek a csaposok nem visszaadnak, hanem visszadobják a pénzt. Nagyon kellett ez a negyven forint? Akkor csipegesd össze kiskakas!

1. Amikor ki akar vágni záráskor

No nem arról van szó, hogy fél órával előbb lezárja a pultot, és tízpercenként megkér mindenkit, hogy igyák meg italuk, mert zárnak. Nem, a mi kocsmárosaink, akikről most szó van, 10:59 perckor kiadnak még 4 korsó sört, 2 nagyfröccsöt és 3 felest majd 11:00-kor elbőgik magukat, hogy mindenki kifelé, zárnak. Ha felhívod a figyelmét, hogy most adta ki a piát, meg akarod inni? Az nem az ő baja - jön rá a válasz. Persze olyannal még nem találkoztunk, hogy valahonnan erővel távolítottak el, szóval ilyenkor ne csüggedjünk, nyugodtan kortyoljuk el maradék italunkat, menjünk el vécére, a pultos ütősebb fenyegetőzéseit pedig jegyezzük fel, és küldjük el az Ittasellátónak!

Minden kocsmánál megvan, hogy miért megy oda az ember. Van, ahol jó a hangulat, van, ahol jó a csocsó vagy a zene, esetleg csak menő odamenni. És hát igen, van, amelyik egyszerűen csak khm… kurva olcsó. A Filléres ez lenne.

Sajnos a jól csengő név mögötti tartalmat elvitte a cica. A minap haverral 700 forintunk maradt, gondoltuk, ha ebből thai csajok nem is jönnének ki, de azért egy olcsó helyen ebből még el lehet ideig-óráig fröccsözgetni. Keletinél voltunk, nosza leruccanunk a Filléresbe. Van új szerzemény, ajtónálló, Jabba a Csillagok Háborújából azonnal szerződtetné, csávó arcberendezésétől Picasso is összehugyozta volna magát. Én rögtön azzal indítok, hogy szoktak-e itt pornót forgatni, elgondolkozott, hogy lekeverjen-e rögtön egyet, de aztán csak válaszolt hogy nem hiszi. Én pedig biztos voltam benne a múltkor láttam egy filmet…

Szóval bent már dörzsölöm a tenyerem, hogy milyen jó lesz négykézláb távozni, bár már gyanús lehetett volna a bejáratnál, hogy le van szedve az ár a kimért bor mellől, de volt már annyi az arcomban, hogy ezen nem akadtam fenn. Mindenesetre mikor a csapos csaj megkérdi, hogy milyen borból legyen, az olcsóra csak flegmán odaveti, hogy üveges van 1100ért (mármint egy egész üveg). Nem kell ragoznom ugye, hogy ebből nem lett nagy fröccsözés. Egy-egy korsó csapolt legurult, majd tovább az éjszakának. A Filléresbe se megyünk egy jó ideig, valami véget ért, valami fáj…

 A Parlamentből ránknyitották a baromságcsapot. Direktben. Az ellenzék simán hazudik (persze, majd Gyurcsány megszeppen az igenek nagy többségétől és lemond, meg mondjuk, miért is tenné most, ha őszöd után nem tette, de hagyjuk). A kormányzati kommunikáció a béka segge alatt, senki sem tud semmit, hogy mi a lófaszt is jelent a tandíj, ki fizeti, ki lesz mentesítve stb. A radikáljobb kormánykergetésével nem foglalkozunk, bohócoknak krumpliorr való, nem politizálás.

 Ezzel a teljesítménnyel bajom ugyan van, de már megszoktam. Nem ez bosszant igazán. Hanem a tény, hogy most játszuk a részvételi demokráciát, amikor a képviseletiből is elégtelenre vizsgáztunk. Mondok egy merészet: a magyar nép tudatlan. Nem genetikailag mert alsóbbrendű, ugyan, hanem azért, mert szar az oktatás. Szar tudással meg nem népszavaztatok, rábízom azt a képviselőkkel, akik talán jobban értenek hozzá. A tudatlan nép a képviseleti demokráciában is elég nagy gikszereket tud okozni (MSZP 2002-ben megszavazva drága magyarjaim!), de talán még kevesebbet, mint amikor közvetlenül beleszól szakmai kérdésekbe. Mert ő azt tudja majd ugye? Tudja persze, nem akar fizetni, én se akarok. Nézzük, mit mond erről Sartori bácsi a Demokrácia című könyvében (63. old.):

 „Míg választási demokráciáról (=képviseleti demokrácia) van szó, azaz míg a közvélemény választások révén fejeződik ki, még elviselhető és megemészthető gyengeség, hogy a tömegek informáltsága olyan, amilyen. Mikor a választásokon szavazunk, nem kormányzati kérdéseket döntünk el: a választók tényleges hatalma, hogy megválaszthatják, ki kormányozza őket. A választások nem konkrét kérdésekben döntenek, hanem abban, hogy ki dönti majd el őket.”

 Tetszik érteni? Nem úgy megy az, hogy jaj, ha nekem a részvételi jó, akkor játszuk kicsit azt, ha a képviseleti, akkor meg azt. Először a levest egyed meg Pistike, a szilvás gombóc a desszert. Megy ez együtt? Talán mehetne. De nem a közügyekben tájékozatlan állampolgárokkal.

Iskolai élményeim egyik legkellemetlenebbje volt a szexuális felvilágosítás rész biológia órán. Egy ködös hajnalon tette be a felvilágosító kazettát a tanárnő, mi meg tizenhét évesen gyanakvó tekintettel néztük végig a videót, amelyben betekinthettünk a szerelem gyakorlati oldalába. Merthogy a nyolcgyerekes takarítónő több szexuális kisugárzással rendelkezett, mint a demonstrálásra szerződtetett szőrös medveasszony, akit vagy időgéppel hoztak a múlt századból, vagy teherautóval az állatkertből. Egy biztos, sok köze nem volt a mi valóságunkhoz (ami ugye, mint ez az írás is, szubjektív), azonban az iskolai oktatás már csak ilyen. Ennél egy területen tanítottak kevesebbet, pontosabban semmit: etikett terén

Márpedig aki jól, és a helyzethez illően viselkedik, az hatalmas előnnyel indul minden esetben, ha el akar érni valamit. A hangsúly a „helyzethez illően” van, hiszen nem ugyanúgy ülünk, beszélünk stb. egy állásinterjún vagy szakterületünkön: egy kocsmában. Lehet rámutatni, hogy ezt tanulni nem lehet, mint boxolni, se könyvből tanul az ember. Erre azt tudom mondani, hogy persze a gyakorlat által csiszolódik a tudás, viszont az alapokat igenis elméleti úton sajátítja el az ember, ha kizárólag „ragad rád”, akkor sosem lesz tudatos, ami később megbosszulja magát. Nézz szét egy diszkóban, ők az intuitív táncolás művészetét demonstrálják, ami a hering vonaglását jelenti magyarul. Persze ez egy jó csajnál mellékes, és örülsz, hogy előtted vonaglik, na de mégse nevezzük már táncnak! Legalább egymás közt ne…

Jó kis csavarral kanyarodok vissza tehát ahhoz a kérdéshez, hogy honnan is tanul az ember etikettet manapság. Szülő ugye vén sutyerák, mit tud ő, tőle tanácsot nem fogadok el, tekintélye általában minimális. Tanár nem mond erről semmit, joga sincs, liberálisdemokráciábanélünk, ez nem a kommenizmus már öreg! Szóval remélhetőleg ragad az emberre, ellesi idősebb/sikeresebb havertól vagy filmszereplőtől, esetleg beletörődik, hogy x területen ő mindig hendikeppel fog indulni, ha el akar érni valamit (persze azé mer nincs úgy kigyúrva, mint a Béla és nincsen lévisz farmerja – gondolja ő). Persze nem lenne olyan nagyon nehéz felcsapni és elolvasni egy könyvet a témáról, sőt ha az ember beírja a youtube-ra, hogy „manners” kidob száz videót a témában. Tök közhely, hogy csak angolkisasszonyoknak kell etikettet tanulni, a tudatos viselkedés egyáltalán nem „ciki”. Előbb vagy utóbb mindenkinél eljön a pillanat, hogy erre ráébred, miért ne tegyük minél fiatalabb korban, amikor még könnyebben alakítható az ember. Hidd el még beszélgetni is élvezetesebb, ha néhány szabályt betartunk. KRESZ, vezetés, kevesebb baleset, gyorsabb forgalom, ugye elég lesz címszavakban? Ja, hogy a Győzikesóban nem tartják be, én kérek elnézést, de ez nem ellenérv. Sőt.

Mégis valahogy kiesett a téma, nemhogy a fősodorból, de még a peremről is. Aztán persze jönnek a kínosabbnál kínosabb szituk, amelyeken jó esetben később röhögünk, rosszabb esetben megbántunk másokat, akiket szeretünk, vagy egyéb okokból fontosak nekünk. Ha négyzetre emeljük a kérdést bejön a kultúrák közötti kommunikáció, de ez már nagyon messze visz.

A minap olvastam egy frankó kis összeállítást a világ főbb kávéfőzési iskoláiról, gondoltam megosztom veletek, hogy néz ki a kávézás a sivatag közepén. A beduin kávézás a török hagyományból indul ki, mégis annál sokkal több, egy összetett közösségi szertartás.

Alapvetően a beduinok nagyon vendégszerető népek és az etikai kódexük egyik alaptétele, hogy a vendéget mindenképpen fogadni kell, étellel és szállással kínálni, még adott esetben az ellenséget is! A vendég azonban nem csak nyűg, hanem a sivatag legfontosabb hírforrása is volt, és a hírek, amiket hozott más beduin családokat is érdekelhetett, ezért a vendég érkezésekor a közeli beduin csoportokat is értesítették a vendég érkezéséről. Na de nem Abdulkát szalajtották át a szomszéd törzshöz, hanem amíg a vendég a fogadóteáját itta (erre még visszatérek), a kávébab őrlését használták fel a jeladásra, hogy gyűljenek az adott család sátrába a közeli beduin vezetők. Az őrlés eszközei egyfajta hangszert alkotnak, az őrlőfával az edény oldalán őrlős közben jellegzetes ritmust ütnek, ami a sivatagban nagy távolságra elhallatszik. Minden családnak saját ritmusa van, ami öröklődik, így tudják a meghívottak, hogy melyik család szállására menjenek. Amint mindenki megérkezett, akire a házigazda számított, felszolgálják a méregerős kávét és a vendég, addigra felfrissülve az édes (értsd: agyoncukrozott, de mégis finom) teától belekezdhet a meséjébe.

A beduin nép nagyon udvarias, és sok gesztus létezik a kultúrájukban, amit mi szavakkal oldanánk meg, ezért nálunk kellemetlen helyzetbe kerülhetünk. Az egyik ilyen, hogy ők mindig újratöltik a csészénk, ha az kiürült (mint a csehek a söröskorsónkat, de persze más szándékból…) és szólni, hogy köszönöm nem kérek, az bunkóság. Ehelyett amikor jönnek tölteni, a tenyerünket a csészére tesszük, és kis meghajlással megköszönjük az italt, de nem utasítjuk el. Ebből tudja a házigazda, hogy már nem kérünk többet. A második példa, hogy ha esetleg olyan téved a beduin sátrába, mondjuk egy ilyen hírmesélős alkalomra, akit nem látnak szívesen, azt nem zavarják el mindenki füle hallatára, hanem a csészéjét csordultig töltik, ezzel jelezve, hogy ezt igya meg, aztán menjen Isten hírével. Így senki nem szégyenül meg a többi beduin családfő előtt.

Kicsit lehet, hogy ezek a szokások furcsák, de beduin sátorba érdemes betérni, már csak az isteni kecskehús és pita kombinációja miatt is, persze manapság ők is turisztikai látványosság lettek, ha meg nem, akkor jellemzően igen szegények. Ezek a tradíciók eredetijükben talán már sosem fognak megjelenni, csak némi pénzért a magyar turistának. Ettől még a kecskehúsuk tényleg fantasztikus.

Már nagyon régen el szerettem volna olvasni Nemeskürtytől ezt a könyvet, de egyszer időm nem volt rá, máskor meg olyan nevetséges gondok tántorítottak el, minthogy a központi Szabó Ervinben nincs kint a polcon egyetlen példány sem, csak raktárból lehet kikérni, az meg fél óra, és éppen siettem. Na de itt a vizsgaidőszak vége, kivettem és elolvastam.

Amikor láttam a Koltay féle botrányos Horthy filmet (kiváló kritika a Kommentár újságból itt: http://www.kommentar.info.hu/varga_balint_objektiven_horthyrol.pdf) megdöbbentem milyen kevés időt szentelnek benne a doni katasztrófának, gimiben is kb. fél oldal van róla a tankönyvben, szóval ez egy igazi fehér folt volt nekem. Kezdjük az elején.

A könyv forrásanyaga valóban hatalmas, Nemeskürty szerintem ágyat vitetett a levéltárakba, amikor kutatott, tényleg mindenhonnan vannak források, visszaemlékezések, magyar, német, szovjet részről, ebben nincs is hiba. Az egész mű időrendben van teletűzdelve a korabeli forrásokkal, és ezekre épül Nemeskürty kommentárja, illetve a katonai helyzet kifejtése. Néha kicsit elszalad vele a ló, és érzelmesre veszi a stílust, de szerintem a mellékelt források tartalma ezt bőven igazolja, ha több mint százezer ember halálán és másik ugyanennyi szenvedésén nem törne ki rajta némi emberség, akkor az lenne az igazi mulasztás.

Megtöri azt a tévhitet, hogy a magyar baka csak futott, mint a nyúl, amikor jött az orosz. Ez nem így volt, a lehetőségekhez képest kitartottak egy reménytelen helyzetben is. A második hadsereg szenvedéseinek leírásakor nem mulasztja el a felelősöket is megkeresni. Részletekbe nem megyek bele, lényeg hogy senkit se kímél, jó összefoglalást ad a politikai háttérről is. Ne felejtsük azonban el, hogy a mű 1968-ban íródott és ez korabeli vezetésnek tett gesztusokban is megjelenik. Értem ez alatt a visszatérő osztályharcos, szovjetbarát tiszteletköröket. Hogy ennek mekkora részét gondolja Nemeskürty komolyan, az kérdéses, némi erőltetettség nyílván van benne, azonban a gondolatmenetek alapja legitim és eszembe se jutna képmutatással vádolni. Komolyan. Ugyanakkor néhány rész „még nekem is sok”, de lehet, hogy a mára belémégett bizalmatlanság mocorgott bennem néhány visszaemlékezés olvasásakor, amelyek túlságosan összeborulós képet festett a szovjetekkel. Nem éltem, nem tudom, forráskritikát nem találtam így hírtelen.

Összességében a könyv alapmű (tudom, elcsép-elcsép, de most erre had). Gyorsan el is lehet olvasni, nem is értem, hogy iskolában miért nem kötelező irodalom, legalább kiemelt részek belőle. A történelem legnagyobb magyar katonai katasztrófája, Mohácson annyit kesergünk (nem mintha ne lenne miért) ezt meg szőnyeg alá söpörjük és hagyjuk, hogy a magyar közvéleményben egy ködös kép éljen csupán róla, pedig ismerni ezt nem csak illik, kell is.

Végre felnőtt lett Pistike, lássuk mit kapott szülinapi ajándékba az Állam bácsitól! Mindenféle finomság van a csomagban: pornó, gyilkolós filmek, cigi, sör, nomeg a szavazati jog. Mármint az ezekkel való élés lehetősége, mert az ugye ingyen van. Élést írtam, a visszaélés nyílván nincs benne (mások kárára, tehát gyilokpornó kizárva) az meg, hogy önmagadnak mekkora kárt okozol, az már a te bajod. A kábítószereknél ennél nagyobb a szigor ugyebár, de erről majd máskor.

Tehát itt állok 18 évesen és szabad alkoholt innom, sőt be is rúghatok! Ja, hogy te már előtte is ittál? Többször is? Akkor átlagos magyar fiatal vagy, köszönjük szépen. Merthogy bár tilos ám, mégis ez van. És én ezt jónak találom. Ne tessék fejbelőni, mindjárt ki is fejtem, hogy miért.

Az úgy volt, hogy felvettek a felsőoktatásba és gólyatáborral kezdődött az ismerkedés az új környezettel. Persze este buli és ivás. Nem mondom, jó sokan berúgtak (igen, többen mint az állat), na de 18-19 évesen (sőt) az ember már tudja kezelni, ezt a nem-mindig-dicső állapotot is. Mert van egy rakat tapasztalata. Amig tart a belső tüzelőanyag addig a buli közepe, vagy legalábbis egyik gócpontja, majd amikor jönnek a kellemetlenebb fejezetek, akkor elvonulás tisztes magányba és elintézi a dolgokat. És akinek nincs ilyen gyakorlata? Volt nálunk is egy srác, (szerintem mindenhol előkerül egy ilyen szerencsétlen) aki gólyatáborban rúgott be először, és mit ne mondjak szánalmas volt, pedig ő csak tartotta magát a törvényhez, amelyet bölcs honatyáink hoztak és tartózkodott az mámorító nedűtől, míg érett nem lett reá. És íme mi volt a jutalma? Évfolyam csicskája címert ott helyben nyakába akasztották, én pedig megfogadtam, hogy a gyerekeim tudatalattiát majd ingerlem, hogy gimnáziumi éveiben menjenek végig ezeken a kellemetlen pillanatokon és ne mondjuk a jövendőbeli munkatársai szeme láttára tegye meg a felnőtté válás e fontos lépését. Persze akkor majd megróvó lesz a tekintetem és atyai intésekkel fogok szolgálni, de valahol mélyen örülni fogok, mert tudom, hogy egy férfinak ezen végig kell mennie. Többször is. Ezt saját tapasztalatból mondom, lányokra vonatkozó tanácsom nem ennyire határozott, de azt gondolom itt is jobb, ha legalább megérinti időben a „bűn szele”, mintha később, kínosabb korban teszi meg a kezdeti csetlő-botló lépéseket.

Persze én is tisztában vagyok vele, hogy a fiatal agynak nem tesz jót, ha korán elhullajtja agysejtjeinek javát és részegen a kocsik elé esni se feltétlenül kell, mégis én - legalábbis  ebből a szempontból- a korai tapasztalás mellett vagyok. Mondjuk vizitúrák, és más táborok erre kiválóan alkalmasak, legfeljebb a sátor bánja, azt meg ki lehet mosni. Így is lesz később, hogy a „lemegyünk, megiszunk néhány korsó sör” eltervezett szituációjából irgalmatlan berúgás lesz, azonban ez talán nem első munkahelyi karácsonyon történik meg, hanem megértőbb közönség előtt. A korai ismeretek mindenesetre felkészítenek arra az időre, amikor már nem lehet olyan szabadon viselkedni, továbbá a másnapi bocsánatkérés és felejtés sosem lesz még egyszer olyan olcsó, mint az egyszeri iskolatársőé, akit osztálykiránduláson letaperoltunk.